Az Eurovíziós Dalfesztivál óta hatalmas hype van a holland énekes körül, amit meg lehet érteni, hiszen győzelemre esélyes volt, de kizárták. Joost-ot azért zárták ki, mert egy sajtónyilatkozat közben kritizálta az EBU-t, amiért engedték Izraelt részt venni az Eurovízión.

Ebbe a helyzetbe nem nagyon ástam bele magam, de amit hallottam az alapján Izrael az agresszor, de mégis ők játszák az áldozatot. Én őszintén nem tudom így van-e ez, így nem is akarok egyértelmű kinyílvánítást tenni az ügybe, úgy ahogy Joost tette. Joost-al egyetértett a legjobb ember, így elkezdték követelni a döntés visszavonását, és az ügy így rohadt nagy felhajtást csinált. Az incidens miatt nagyon sokan elkezdtem szimpatizálni Joost-al és meghallgatták a többi zenéjét is, nem csak az Europapa-t, amivel a dalfesztiválon indult, így mondhatni még ő nyerte a legnagyobbat ezzel a kizárással, meg nyilván azok akik meghallgatták a dalait, mint ahogy én is, hiszen csodálatos dalokra leltünk.

Sokak szerint ez a Radiohead legjobb albuma, amit megtudok érteni, hogy miért van így, de én személy szerint nem értek vele egyet, de a top 3-ban nekem is benne van ez az album, az váltakozik csak, hogy harmadik vagy második, mert néha ezt hallgatom többet, néha pedig a Kid A-t, az első pedig állandó, de azt még nem árulom el, hogy melyik lemez, inkább elkezdem fejtegetni, hogy miért lehetne ez a legjobb Radiohead korong.

Igaz, hogy ez még csak a második cikk abban a sorozatban amit a brit zenekarról írok, de már most sikerült nem teljesíteni azt, hogy minden hétfőn fog érkezni az adott rész, ezért már elkezdtem ostorozni magam, de most inkább belevágok a bemutatásba. 

Mint a legutóbbi cikkemben ígértem, most egy új megjelenésről fogok írni. Sokat gondolkodtam azon, hogy melyik albumról írjak, szóba jött a Knocked Loose albuma, az Elefánt új albuma is és az AWS új lemeze is, de ezeket még inkább hallgatom, mert még van bennük mit megértenem. Végül azért választottam ezt a korongot, mert ez egyrészt rövid, és van is róla mit mondanom, szóval inkább bele is kezdek.

Egy elég hosszú cikk sorozatnak nézek elébe, ahol az összes Radiohead albumról írni fogok. Hetente fognak megjelenni, és mivel kilenc albumuk van, így kilenc hétig fog tartani. Kezdjük is bele!

 Ez egyértelműen nem az a Radiohead album, ami miatt ennyire tisztelik és szeretik őket. Itt még mondhatni sablonos brit alternatív rockot játszottak, ami akkor amúgy is volt elég, de emellett még érezhetőek voltak a The Smiths és a The Cure hatásai is, akiket az egyik legnagyobb inspirációjuknak neveztek meg a tagok. Itt is volt már egy dal, ami előrre mutató volt a Blow Out személyében, ami szerintem egyértelműen az album legjobb dala. Ebben a dalban már fellelhetőek voltak azok a zenei irányzatok amik később rájuk jellemző volt, 

Az album leghíresebb dala egyértelműen a Creep. Ez az a Radiohead dal, amit mindenki ismer, ami nem is baj, mert egy jó dal, de szerintem már nagyon túl játszott, és már unom. Szerintem jó dal még az Anyone Can Play Guitar és a Stop Whispering is, de igazából bármelyik kettőt is írhattam volna ide, mert az összes jó, csak semmilyen szinten nem érdekes vagy kiemelkedő. Egyik dalt se jut eszembe meghallgatni, kivéve a Blow Out-ot, mert abba van valami, ami megfog. A többit már hallottam más zenekaroktól, sőt még magyarul is. 

Sajnos ez elég rövid lett, de nem tudok mit mondani róla. Átlagos és elcsépelt, de hát nem lehet elsőre tökéletes zenét csinálni. A héten amúgy még reményeim szerint jönni fog egy másik album bemutató is, ami egy múltheti megjelenésről fog szólni, szóval olyan aktuális leszek, mint még szerintem soha. 

Őszintén nem tudom már, hogy hogyan találtam rá erre a megjelenésre, de azt tudom, hogy én péntek óta csak ezt a két dalt hallgatom állandóan. Ez a két dal a Seattle-i The Home Team-hez tartozik, akik ilyen pop metalt játszanak, de magukat heavy popnak szokták hívni. Szerintem ha elkezdenénk elemezni a két megnevezést, arra lyukadnánk ki, hogy ugyanazt jelenti, szóval én inkább maradok a pop metalnal. 

Maga a műfajuk is árulkodik arról, hogy milyen ez a két dal. Elképesztően fülbemászó refrének, minimalista hangszerelés, ami nagyon elősegíti a refrént azzal, hogy az tud hatalmasat robbanni. Mivel ez mondhatni félig pop, így a dal hangulata is vidámabb, mondhatni popposabb, ami nekem így a nyárhoz közeledvén nagyon bejön. Egy kicsi párhuzamot így tudok vonni a tavalyi Beartooth albummal, ami ugye nálam tavaly az év albuma is lett, pont azért mert a többi nem túl boldog zenével ellentétben az vidám volt, így elképzelhető, hogy idén pedig a The Home Team albuma lesz a befutó, mert ez még vidámabb lesz mint Caleb Shomo-ék legutóbbi anyaga. 

The Curcible Of Life - Július 12

1. Turn You Off
2. Brag
3. Love & Co
4. Roommates 
5. Overtime 
6. Honest
7. Somebody Else's Face
8. Walk This World With Me
9. All Squeezed Out
10. Hell
11. Love When You're Used
12. Loud

Mostanában valamiért nagyon ráfüggtem a Radiohead zenéjére, és ha majd végig hallgatom az összes albumukat, fixen jön róluk egy cikk. Aki nem tudná, Thom Yorke az előbb említett angol alternatív rock zenekar énekese. Most kiadott egy szóló albumot, ami a Confidenza című olasz film zenéje.

Sose gondoltam, hogy filmzene lehet érdekes, de ez az ember ezt is érdekesen tudja előadni. Mivel olasz a film, így néhol próbál bele csempészni olasz hangulatú muzsikát, de abból is a klasszikusabb fajtákból, és ezt ötvözi a saját kísérletezős elektronikus zenei világával. Igaz, néhol tud lenni unalmas, amikor nem történik semmi, csak megy a fehér zaj, de mivel ugye ez egy filmnek a soundtrack-je, így nem is kell mindennek érdekesnek lennie, hiszen nem azért íródott, hogy az emberek magában hallgassák.

A dalok közül számomra egyértelműen azok emelkednek ki, amikben Thom énekel, szóval a Four Ways In Time és a Knives Edge. A kettő közül inkább a Knives Edge tetszik jobban, hiszen az egy irtózatosan szép ballada. Zeneileg meg talán a Secret Clarinet jött be, ez is azért, mert amikor még általános iskolás koromban furulyáztam, néha ott volt egy-két olyan lány, akik klarinétoztak, és tudtam, hogy a klarinét egy nehezebben játszható hangszer, így azóta nagyon tisztelem a klarinétot mint hangszert, de alapból is szeretem a hangját, így ezért tetszhet ennyire ez a dal, mivel klarinétoznak benne. Összeségében egy egész érdekes lemez volt, de nem hiszem, hogy az eddigi három alkalmon kívül bármikor megfogom hallgatni. 

Pont egy hete írtam az ausztrál alter rock zenekar bemutatkozó EP-jéről (amit itten tudtok elolvasni), és most eljött az idő, hogy sikerült-e kijavítani azokat a hibákat, amik meggátolták őket abban, hogy egy kiemelkedő albumot készítsenek.

Az Elefánt az egyik kedvenc alter zenekarom, akik május harmadikán kiadják új albumukat SEMMI néven. Ehhez az első szingli a Van Harag. Ez a dal ha jól tudom, egy folytatása a 2019-es albumon lévő Nincs harag című daluknak. 

Szerintem jó lett a dal, pedig az újabb Elefánt dalok nem tetszettek, de ezt most sikerült eltalálni zeneileg is, hiszen Szendrői Csaba énekes szövegei mindig rohadt jók. Tehát a dal jó, igaz a refrénben lévő ének dallam egy kicsit Carson Coma-s lett, de mivel illik a dalhoz így nem zavar. 

Már eddig is nagyon vártam az albumot, de ez a dal miatt csak még jobban elkezdtem várni, mert úgy érzem a zenekar a legjobb formáját hozza, nem úgy mint az előző szingliken (ÉN, TÓ, Kár, a Kardhal mondjuk pont kivétel). Szóval már számolom a napokat jövőhét péntekig, mert lehet, hogy a SEMMI év albuma lesz nálam, de az biztos, hogy elég erős induló még így előre is. 

Mint minden más ember, én is szeretem, ha a kedvenc előadóim dolgoznak együtt, igaz, a két kedvenc zenekarom nem hiszem, hogy bármikor is dolgozna egymással, mert szerintem a Bring Me The Horizon sose hallott még az AWS-ről, de három kedvencem az itthoni könnyűzenei szcénából most csinált egy számot közösen. 

Aki nem ismerné őket, most bemutatom nekik. Hundred Sins egy producer/DJ, talán már a legnépszerűbb, de ha még nem is az, biztos, hogy az egyik legjobb és legegyedibb producer itthon, aki dolgozott már együtt Beton. Hofival, Miller Dáviddal, ajsa lunaval, és szinte ő indította el Azahriah karrierjét. Kolibri egy énekes-dalszerző, és sokáig kerestem a műfaját, de rájöttem, hogy a singer-songwriter az egy stílus is, és ebben alkot ő is. A szövegei rohadt jók, nagyon magába tudnak húzni, és már nagyon hiányzott, ugyanis éppen Ázsiát utazza körbe, így nem nagyon csinál dalokat. Co Lee pedig egy rapper, és közölük is az egyik legjobb. A flow-ja nagyon jó, a szövegei is, és nagyon jól választ maga mellé producereket. 

A dal egyértelmű módon rohadt jó lett, ez a három ember összetette a varázslatát, így nem is lehetett rossz, ami még jobbá teszi, hogy a végén az NLP-ből is ismert Fehér Hollót ráengedték a dalra, hogy csináljon valami metalosat bele, és ő csinált is, tőle megszokott szinte szintén kiemelkedőt. Igazából nem tudnék semmiféle kritikát felhozni ezzel a dallal kapcsolatban, ennek nyilván az is az oka, hogy elfogult vagyok felük kapcsolatban, és az is, hogy szerintem ők nem tudnak rossz zenét írni. 

Nem csak a zenészek kiemelkedőek, hanem a klip is zseniális, és innen is gratulálnék mindenkinek, aki dolgozott és szerepelt benne, mert ez a legjobb magyar klip valaha. Kolibri te pedig gyere haza.