Nagyon izgalmas cikkek jöhettek volna létre, AWS album dicsérés, vagy  A Király Halott szidás, de a szerencse kerék úgy döntött, hogy inkább írjak a Sad Park-ról, akiket szerintem Magyarországon nem nagyon ismernek. Én is csak néhai mindenki kedvenc zenei riportere, Sajó Dávid miatt ismertem meg őket (még mindig él, csak hát finoman szólva is megutáltatta magát egy pár emberrel), mert megosztotta egyik dalukat Instagram-on, és a borítója egyből megfogott, így utána hallgattam. A későbbiekben megtudhatjátok, hogy csak az album borítójuk jó, vagy a zenéjük is.

A Sad Park egy Los Angeles-i zenekar, akikhez stílusokban a midwest emo áll a legközelebb, de én láttam már, hogy magukat alternatív emo punk-nak hívták, azt is megtudom érteni, de én inkább maradok a midwest emonál, mert azt egyrészt rövidebb időbe telik leírni, meg nem is nagyon szeretem a túl magyarázott műfaj neveket. 

A zenekarnak amúgy ez a debütáló albuma, és ahhoz képest nagyon jól sikerült. Van az albumon egy nagy sikerű dal, az In My Head személyében, ami a zenekarnak azóta is a leghallgatottabb száma Spotify-on, több mint 2 milliós lejátszásával. Ezt én teljes mértékben megértem, hiszen tényleg egy rohadt jó dal, egy fülbe mászó refrénnel, és a legjobb benne, hogy basszus "szólóval" kezdődik.

Még mielőtt a kedvenc dalaimra rátérnék, kiemelném az énekest Graham Steele-t, hiszen egyértelműen ő hozza legjobb teljesítményt az albumon. Az alap éneklése is rohadt jó, nagyon egyedi hangja van, kicsit olyan, mint a Milky Chance énekesének, Clemens Rehbein régebbi pszichedelikusabb ének hangját ötvöznénk Thom Yorke hangjával, és még rátennénk egy kis emo filtert, na neki olyan hangja van. Emellett az ordításai is nagyon jók, és ő a gitáros is, és nem csak a hangjának, de a gitárjának is van egy nagyon egyedi hangzása, így azt ki lehet jelenteni, hogy miatta lesz megjegyezhető ez a lemez. 

 Kedvenc dalaim az albumról, az It Went Away, a Goodnight, nagyon jók a hörgések a végén, még szeretem az Alone-t, a Chest Pains-t, nagyon jó a refrénben lévő dallam, eszméletlenül sokáig eltudtam dúdolgatni magamban, már első hallgatás után is. Végül pedig a záró dalt, az End-et is kiemelném. 

Következőnek nem tudom, hogy milyen cikk fog jönni, egy biztos, most a szerencse kerékben három opció van. Azok amik megmaradtak, tehát az AWS és az A Király Halott új albumai, és az újonnan bekerült pedig Co Lee Cirque de L'Homme című albuma. Majd csütörtökön vagy pénteken megláthatjátok, mit sikerült pörgetnem.