November harmadikán megjelent a Lovecrose általam nagyon várt harmadik lemeze, a Végtelen mint az óceán, amit hiába vártam, azért voltak fenntartásaim vele kapcsolatban, de az összeset felül múlták, sőt vagy két kilométerrel át is ugrották az elvárásaimból épült gátat.

November harmadikán végre kijött a Spiritbox várva várt EP-je, a The Fear of Fear. Nekem nagyon tetszik, bár a szinglik alapján nem feltétlenül hittem azt, hogy nekem be fog jönni ez a kiadvány, de nem így lett, és én ennek jobban örülök, mint, hogy felvettek az iskolába ahová akartam menni. 

Nagyon fura nekem így október végén/november elején pop punkot hallgatni, mert nekem ez a stílus egyértelműen a nyarat jelképezi. Ha megkérdezed tőlem, hogy számomra mit jelent a nyár azt mondanám, hogy a rohad meleget, az otthoni pihenést és a pop punk hallgatást bográcsozás vagy grillezés közben, vagy csak úgy simán este a teraszon ülve. Jó, nem csak pop punkot, mert Avril Lavigne és a Sum 41 mellett ADTR is szerepel ezeken a nyári lejátszási listákon, de Mark Hoppus Tom DeLogne és Travis Baker legendás hármasa eddig nem voltak résztvevői, de szerintem jövő nyáron már biztos. 

Az októberi fő cikknek az Alcest nevű franci poszt metal zenekar 2019-es albumát hoztam el, ugyanis a hónapban lett négyéves. Amikor augusztusban meghallgattam ezt a lemezt, rájöttem valamire önmagammal kapcsolatban, méghozzá azt, hogy szükségem van természetre, méghozzá közel hozzám, és talán akkor is jöttem rá, hogy nekem el kell költöznöm az akkori otthonomból, és így erre utólag vissza tekintve már nagyon nosztalgikusan gondolok, pedig csak kettő hónapja volt.

Régebben nem nagyon volt velem olyan, hogy egy adott zenekar egyetlen albuma elkapott, meg kellett volna hallgatnom a régebbi cuccaikat is, de nem tettem. Idén négy ilyen album is volt. Márciusban a Chelsea Grin új lemeze, szeptemberben az Aviations és a Resolve kiadványai, és most a Beartooth legújabb anyagával történt ugyanez. Szinte állandóan ezt hallgatom, a buszon Tatabánya felé, Tatabányán a buszra várva, és a Tatabányai buszon is, de a hosszú, tizenöt perces szünetekben is meghallgatok egy két számot a lemezről, és még itthon is az elmúlt egy hétben ezt a korongot vettem elő a legtöbbször.

Minden évben eljönnek az időszakok. Van amikor a karácsonyi időszak jön el, és van, amikor a nyár. Egy időszak eljön minden hónap végén is, ami nem más, mint a Stoned in Paradise havi egy összeszedett cikkjének elolvasásáról szól. Nevezzük ezt mostantól SiPizésnek. Sipizésre fel!

Szeptember 15.-én megjelent az egyik kedvenc kiadóm, az Arising Empire kötelékéhez tartozó francia metalcore zenekarnak, a Resolve új albuma. A lemez egyik szinglijéről, név szerint a "New Colors"-ról már írtam Bemutató Mini-t, ott azt a számot az egekig magasztoltam, és tényleg rohadtul tetszett. Nem akarok sokat spoilerezni, de hasonlót fogok csinálni magával az albummal is. 

Az egyik kedvenc magyar metalcore bandám, a Lovecrose szerdán, az az 2023 szeptember 20.-án kihozta a legújabb dalát, az "A mélyben várt"-t. 

A zenekar hozza a megszokott old school metalcore stílusát, ami nekem nagyon tetszik, és egy kicsit még különlegesek is a szcénában, hiszen nem mindenki csinál mostanában ilyen zenét, és igazából többet nem is tudok erről elmondani, jó kint mindig, de azért lassan kéne valami változatos, például még több olyan dal mint a "Taposol" volt, ami egy deathcore dal, de majd a novemberben érkező harmadik "Végtelen Mint Az Óceán" című albumon kiderül, hogy sikerül-e valami változatosságot behozni, vagy sem. Aki szereti a Killswitch Engange-t, vagy az As I Lay Dying-ot, de igazából bármelyik klasszikus metalcore bandát mondhatnám, a lényeg az, hogy hallgassatok Lovecrose-t. Na pá!

Szeretnék átállni egy olyan rendszerre, ahol havonta egy összeszedett, jól kidolgozott és hosszú cikk jelenik meg, mint a Metallica-ról szóló cikkem augusztusban. Nem ez lesz a szeptemberi cikk, ez csak egy ilyen rövidebb szösszenet, amik még fognak lenni a hónapban, szinte mindig új megjelenésekről. Első ilyen összeszedetlenebb cikk az Aviations névre hallgató progresszív zenekar legújabb szeptember elsején megjelent albumáról fog szólni. A banda egyik daláról már írtam egy Bemutató Mini keretein belül. 

Ez a kentucky-i post-hardcore zenekar Too Close To Touch visszatérő dala. Egy különleges esemény miatt született meg ez a dal, hiszen 2022 márciusában elhunyt énekesüknek, Keaton Pierce-nek szeptember harmadikán volt a születésnapja. Gondolom, már nem tudta teljes egészében felénekelni a dalt, ezért hívta meg a zenekar Tellle Smith-t a The World Alive énekesét, hogy fejezze be a dal vokál részeit. 

Nekem kifejezetten tetszik ez a dal, hiszen nem a pop rock vonalat képviseli, amilyen stílusban a zenekar az utolsó pár évben alkotott, hanem a kezdeti emo műfajú dalokhoz hasonlít, és mivel a "klipben" központi szerepet tölt be a három pont, így arra következtetek, hogy ez a Haven't Been Myself című albumukról lemaradt dal, de erről nem tudok sokat, hiszen a zenekar jelenlegi két tagja nem nagyon osztott meg információkat. Aki szerette a TCTT régebbi stílusát, annak ez is tetszeni fog, aki nem szereti az emosabb zenét annak ez se fog tetszeni.