Régebben nem nagyon volt velem olyan, hogy egy adott zenekar egyetlen albuma elkapott, meg kellett volna hallgatnom a régebbi cuccaikat is, de nem tettem. Idén négy ilyen album is volt. Márciusban a Chelsea Grin új lemeze, szeptemberben az Aviations és a Resolve kiadványai, és most a Beartooth legújabb anyagával történt ugyanez. Szinte állandóan ezt hallgatom, a buszon Tatabánya felé, Tatabányán a buszra várva, és a Tatabányai buszon is, de a hosszú, tizenöt perces szünetekben is meghallgatok egy két számot a lemezről, és még itthon is az elmúlt egy hétben ezt a korongot vettem elő a legtöbbször.

A Beartooth-nak erről az albumáról azt kell tudni, hogy hozza a szokásos Beartooth-os stílus elemeket, tehát a metalcore és a pop punk határán áll, néha nagyon elcsúszik az egyik irányba, néha a másikba, de van olyan is amikor a két stílus tökéletes egyvelegét mutatják be nekünk Caleb Shomo-ék. A kezdés nagyon erős, a címadó The Surface, talán az egyik legjobb nyitó dal amit eddig hallottam. Durvulással kezdődik, aztán behozzák a tiszta és rohadtul fülbemászó refrént és a végére még egy breakdown is van. Ennél több egy dalba nem kell, nem hogy még a nyító dalba.  És ezután jön a Riptide, ami az abszolút sláger dal. Az előző év egyik ha nem a legnagyobb refrénjét rakta le nekünk ez az öt Ohio-i srác. De emellett még van benne egy kicsi morcosság is, meg verzék, de azokat egy ilyen refrén mellett nem is kell meg hallgatni. A további megemlítendő dalok a Doubt Me, a Hardy nevű country énekessel közös The Better Me, a Might Love Myself, a Sunshine!, a Look The Other Way és az I was Alive. Egy kedvenc dalt igazából én ezek közül nem tudnék választani egyet, az összeset szeretem. Amit még érdemes elmondani erről az albumról, az maga a hangulata, ugyanis Caleb elég sokáig depresszióval küzdött (de nem a "divat depresszió"-val, hanem a rendes klinikaival, ami ugye többek között Chester Bennington-nak okozták a halálát), és hát erről szóltak nyilván a szövegei is, de ezzel az albummal egy hatalmas mérföldkövet ért el, ugyanis már a szövegei nem a démonaival való küzdésről szól, hanem arról, hogy mennyire szereti önmagát. És lehet, hogy ez a történet vitt el engem, de én már kimerem jelenteni, hogy hiába jelent meg új Metallica, Sleep Token és Lazarvs album is idén, és még jönni fog egy Spiritbox is, de szerintem ez az év albuma.