Mint azt az előző cikkemben már beharangoztam, most új rovatot indítok. A Színező lényege az lesz, hogy bemutatom az albumot, és egy színnel társítom. Ezt azért kezdem a Hiúz albumával, mert az ezen a lemezen szereplő Kicsit magasabb című dalban van a "Nem jelentenek semmit / Elcsorognak a szavak / De színük mégis van" című szövegrészlet, ami miatt kipattant a fejemből, hogy akár zenéknek is van színük, vagy ha nincsen, beléjük tudom magyarázni, vagy legalábbis megpróbálom, mert szerintem érdekes lehet.
A Hiúz egy 2015-ben alakult indie-punk zenekar. Két tagból áll, István Gergely basszusgitáros, énekes, szintis, gitáros és Hegyi Olivér azaz Holi, aki itt énekel és dobol. Holinak viszont van egy szólóprojektje is, ami egy rap albummal indult 2021-ben, Sírok és nevetek címmel, ami szerintem fantasztikus volt, ezzel be is robbant, de az ezt követő tavaly megjelent Levegő című lemezével már nem ért el akkora sikereket. Egyrészt mert nem a megszokott stílust viszi tovább, a rapről áttért a punk világába, másrészt pedig azért mert borzalmasan szól a lemez, és emellé Holi még elkezdett énekelni is, amit nem tud. Ezek ellenére is, szerintem zseniális a Levegő, hiszen tökéletesen bemutatja a szabad dalírást, azt amikor leszarsz mindent, csak tegyen engem boldoggá, így az az album úgymond a folytatása a mai albumunknak, hiszen ez csak Félig Szabad.
A Félig Szabad félig szabadságát az adja, hogy egy bizonyos időszakot ölel fel. Számomra ez egyértelműen a nyarat jelenti, de a zenekar számára inkább a húszas éveket. Amúgy a nyárról szólását azt is elősegíti, hogy én ezt nyáron konkrétan non-stop ordítattam, és ez az album lett a nyaram háttér zenéje, valamint a dalokhoz készült klipeknek is eléggé tavasz vége/nyár eleje hangulata van, de én ezt az érzést a szövegekben is felfedeztem.
A szövegek hiába alig hallhatóak, azért nagyon jók. Átjön az a leszarom érzés amit egy nyár tud adni, de ott van bennük az is, hogy ez után nem leszek az. Ezek mellett nagyon sok érzelem is megtalálható bennük, de több dal is szól arról, hogy "menjünk valahová", vagy az otthon kereséséről, de ezek mellett találhatóak olyan utalások, amiket csak egy baráti társaság érthet, vagy akár csak Olivér és Geri, és ezektől lesz nagyon szimpatikus, mert ezekből a kis részletekből tudni, hogy ezt maguknak írták, és nem akartak ezzel az albummal befutni, de Holi berobbanása miatt félig-meddig összejött, hiszen felléptek az Elefánt előtt a Budapest Parkban, de olyan fesztiválokon is felléptek mint például a Fishing on Orfű.
Hiába a sok koncert, szerintem borzalmasak élőben. A rendes felvételek se olyan kellemesek, hiszen a két tag nem énekel, hanem ordibál, és a gitárok is nagyon hangosak, így alig érteni a szöveget, mondjuk azon az artikulálatlan kiabálás se segít. Így ezek a zavaró feltételek élőben csak megnövekednek, bár nyilván koncertre nem szakmázni megyünk, hanem jól érezni magunkat, azt pedig Hiúz koncerten lehet.
Ennek a lemeznek a stílusa az ami elsőre megfogott, mert én még nem hallottam olyanról, hogy indie punk. Igazából ilyen érzelmes ordibálós rock zene, de azért az indie punk jobban hangzik. Ez egy abszolút nem népszerű műfaj, ha jól tudom a fénykorát a kétezertízes években élte, és ez azért fontos, mert Holi és Geri valószínű akkor voltak huszonévesek, így ez is annak a korszak lezárását segíti elő, és csak még szebbé teszi a lemezt.
Összeségében egy nagyon jó hangulatú, kiváló lemez, kedvenc dalaim az Ahogy a Nap..., a címadó Félig szabad, az Érzés és a Magamban vagyok. Üde színfoltja a magyar zenének, én, ha csinálnék egy listát az 50 legjobb magyar albumról, ennek a korongnak bérelt helye lenne rajta. Na de térjünk rá a színezésre. Nekem az első ami beugrik róla, azok a naplemente színei, beleértve a napnak a sárgaságát, de a körülötte lévő homályt is. Ezek a színek szerepelnek az album borítón is, szóval tökéletes szimbiózisban van egymással a vizuális és az auditív elemei a lemeznek, hiszen "Minden jó ahogy van".
