Top 10 Kedvenc...#4 Albumok

2023. december 23. - BEn

Ma lettem tizenötéves, így úgy gondoltam, összegyűjtöm, hogy ez a tizenöt év alatt mik voltak a számomra legfontosabb albumok. A cím most hazudik, mert nem sikerült a tízes határba beleszorítanom magam, így 15 albumot tettem fel a listára, de ez végülis mindenkinek jobb, mert ti többet olvashattok, nekem pedig nem fog fájni azért az öt albumért, amiket le kellett volna hagynom. Ja és még annyit gyorsan, hogy nincsen sorrend a lemezek között, szóval nem is listáról beszélünk, hanem felsorolásról.

15. Too Close To Touch - Nerve Endings (2015)

A kentucky-i post-hardcore zenekarról már több alkalommal is írtam a blogon, és miközben ezekre a cikkekre készültem fel, jöttem rá, hogy mennyire is szeretem a zenéjüket. A tagok közül igazán csak Keaton Pierce áll közel a szívemhez, annyira, hogy neki szenteltem a második Gyászos Hétfő-t, amikor egy általam kedvelt és vagy elismert zenész zenekarától mutatok be egy albumot.

Nagyon sokat hallgattam már ezt az albumot, és mégse tudtam még rosszra hallgatni, sőt minden egyes hallgatással jobb lesz. Nem nagyon szoktam pedig ilyen magas hangú énekesek hangját szeretni, de Keaton-é nagyon megfog, igazából, az ő személye, hangja, szövegei és irtózatosan rohadt jó dallamérzéke teszi igazán ikonikussá számomra ezt a lemezt. És mostanában csak ezt szoktam hallgatni a buszon haza fele jövet, és miatta mindig jó lesz a délutánom.

Ha egy dalt lehetne választani nem tudnák, de ez így lesz az összes "helyezettel", szóval inkább ide írom az egész tracklist-et és azokat a dalokat, amiket jobban kedvelek egy kicsivel mint a többit ilyen kis csillaggal (ilyennel: *) jelölöm.

1. Someday**
2. Pretty Little Thing*
3. Perfect World*
4. The Deep End**
5. The Chase (feat. Kellin Quinn)*
6. Nerve Endings*
7. Restless
8. Hell To Pay (feat. Telle Smith)*
9. The Air In Me
10. Sinking So Long*
11. Until I Collapse*

14. Felső Tízezer - A bonyolult világ (2020)

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy ide ez az album, vagy az Analog Balaton-tól a LENT-et, mert eléggé hasonló zene, hiszen mind a kettő az alternatívban gyökeredzik szerintem, csak az Analog Balaton innkább elektronikus zene alter szövegekkel, míg a Felső Tízezer ízig-vérig alter. de végül azért választottam ezt, mert Sallai Laci énekes szövegeivel jobban tudtam azonosulni mint Aba Zsuffáéval. Ez azért van, mert mind a kettő szöveg író a saját magával való küzdelméről ír, de Aba belevonja a drog fogyasztást is és Sallai úr pedig nem. És mivel én nem fogyasztok semmilyen kábítószert, így ez a lemez strófái közelebb állnak hozzám.

A három fő indok közül már egyet elárultam, a második, az maga a zenekar, ugyanis ez a felállás (Sallai László ének, gitár, Justin Spike gitár, Balogh Gallusz basszusgitár, Hromkó István dob) számomra nagyon ikonikus, az ugyanilyen tematikájú dobos listámban meg is említettem Hromkó Pistit, de simán a többieket is feltehettem volna a saját kategóriájukban.

A harmadik, és legjelentősebb indok az az, hogy ez az album miatt szerettem meg az altert. Tisztán emlékszem, hogy 2021 tavasza volt, karantén kellős közepe. Én éppen nyelvtan házit csináltam a szobámban, és valamiért nyitva hagytam az ajtót. Apukám pedig a másik szobában az Én a vadonban című dalt hallgatta erről a korongról, és ahogy kész voltam a házival, egyből rohantam át hozzá, hogy: "Úristen mi volt ez???". Ő meg mondta, hogy Felső Tízezer. Én még az nap végig hallgattam a lemezt, és tudtam, hogy ebben a stílusban nem ez lesz az utolsó anyag amit végig hallgatok, és így is lett, hiszen van még egy alter kiadvány a listán.

Semmi Pánik 2*
A bonyolult világ*
Én a vadonban**
Ez most nem sikerült*
Mi egy zenekar vagyunk
Láthatatlan dolgok*
Minden/semmi*
Építek egy űrhajót**
Adjátok fel*
Az élet értelme
Nagymaros 2030*

13. Machine Gun Kelly - Tickets To My Downfall (2020)

Talán ez a legmegosztóbb album a listán, mert MGK-t mindenki utálja. A rapet halgatók azért mert beszólt Eminem-nek, a metalheadek pedig azért, mert beszólt a Slipknot-nak. De egyrészt én szeretem az okos marketinget, és ez az volt, hiszen sok mindenki megismerte őt ezért, többek közt én is. Másrészt ez az album tényleg jó! Nem hittem volna sosem, hogy egy hülye rapper gyerek (aki amúgy 30 éves elmúlt már) tud jó punk lemezt írni, még úgy is, hogy pop punk, és ez nem poppos punk, hanem a pop punknak egy olyan modern felfogással fűszerezett formája, ami hallgatható, nem úgy mint a LOLO nevű lány zenéje, de arról majd idegeskedek máskor.

Tehát érződik Travis Barker keze az anyagon, mert nélküle nem is jöhetett volna létra az album, egyrészt mert több a felét ő írta az albumnak, másrészt Kelly az egyik legnagyobb inspirációjának nevezte a Blink-182-t, aminek ugye Travis a dobosa. Én azért is szeretem ennyire ezt az albumot, mert ezzel szerettem meg a pop punkot, ami mára már az egyik kedvenc műfajommá nőtte ki magát, szóval kösz te idióta.

Title Track**
Kiss Kiss*
Drunk Face
Bloody Valentine*
Forget Me Too (feat. Halsey)*
All I Know (feat. Trippie Redd)*
Lonely**
WWIII*
Kevin and Barracuda (Interlude)
Concert for Aliens*
My Ex's Best Friend (feat. Blackbear)
Jawbreaker*
Nothing Inside (feat. Iann Dior)
Banyan Tree (Interlude)
Play This When I'm Gone*

12. Imminence - Heaven in Hiding (2021)

A svéd metalcore zenekarról sem most lesz szó először a blog történelmében, hiszen az első Havi Hatosban már írtam egy albumukról, és a zenészekről szóló listáimban is szerepet kapott három tag, név szerint Eddie Berg énekes, hegedűs, Harald Barrett gitáros és Christian Höijer basszeros. A zenekar legegyedibb stílus eleme, az az, hogy a metalcore-ba behozták, a hegedűt, és nem csak úgy sablonosan használják a nagy ívű refréneknél, mint például néha a MIW, hanem egész dalban játszik rajta Eddie Berg, a breakdownokat alátámasztja vele meg ilyenek, tehát finoman szólva egész különleges.

Az a legdurvább Eddie-ben, hogy mindezt élőben lehozza közel stúdió minőségben, és ugye sok metalcore énekes alapból se tud úgy énekelni mint a stúdióban, nem hogy még aközben, hogy hegedűn játszik, de nyilván nem csak ő a csodálatos ebben a zenekarban, hanem például Harald is, aki énekes társával közösen írja a dalokat, és hát azok is elképesztőek. A riffek, a dallamok, a durva részek, szinte mindent ki tudnék emelni ezzel az albummal kapcsolatban. Egyszerűen minden annyira újító, de mégis földhözragadt jó hallgatni való, hogy azt szinte lemondani nem lehet, és köszi, hogy ezt csináljátok a kedvenc műfajommal.

I Am Become a Name (intro)
Ghost**
Temptation*
Surrender**
Chasing Shadows*
Month To Flame*
Alleviate*
Enslaved
Disappear
Lost and Left Behind*
این نیز بگذرد *
∞ (átvezető)
Heaven in Hiding**

11. Electric Callboy - TEKKNO (2022)

Német barátainkról ha jól tudom először írok így teljes zenekarként, de az énekseikről már írtam, hiszen Kevin és Nico eléggé előkelő helyet foglal el a szívemben. Szerintem ők az egyik legjobb énekes duó, nem csak a metal világában. Tökéletesen kiegészítik egymást, Kevin durva hörgését Nico elképesztően szép hangja és csodálatos dallam érzéke balanszolja, míg Nico éneklését Kevin pig squeal-jei. Mint az Imminence-nél itt is el kell mondani, hogy nem csak a két énekesen múlik a dolog, hiszen Dan jó dalokat ír, Pascal nagyon jó klipeket forgat hozzá, amikben a két vokalista mellett a dobos David tündöklik, és a basszeros meg csak ott van.

A zenekar világa ami igazán megfog, hiszen rohadtul viccesek. Ezt az úgy nevezett partycore-t játszák, amit én úgy foglalnék össze, hogy metalcore nagyon sok elektronikus elemmel. Ehhez még hozzá jön a vicces képi világ, sok szarkasztikus erotikus utalás a szövegekben és a klipekben, és kész van a tökéletes zene. Így decemberben, a karácsonyi rohanás közepette, szar időben szar kedvel azért jól jön néha meghallgatni egy-egy Electric Callboy dalt, mert ők egyből mosolyt tudnak csalni az arcomra, szóval nekik ezt köszönném meg. (Amúgy nem tudom, hogy miért ment ez át hálaadási cikkbe, de ha már elkezdtem, akkor nem hagyom abba.)

Pump It*
We Got The Moves*
Fuckboi (feat. Conquer Divide)*
Spaceman (feat. Finch)*
Mindreader*
Arrow of Love*
Parasite*
Tekkno Train*
Hurrikan*
Neon**

10. Bad Omens - Bad Omens (2016)

A Bad Omens-től igazából felrakhattam volna bármelyik albumot, mert mindegyiket nagyon szeretem, és megtaláltam azokat a dolgokat, amiket értékelni tudok, de végül azért ezt raktam fel, mert sikerült valami olyan kapcsolatot kialakítani a lemezzel, amit nagyon megmagyarázni se tudok.

Történt ugyanis, hogy november közepén amikor mentem reggel iskolába, a buszon ezt az albumot hallgattam. És az az energia és düh amit átadott igazából megmentette a reggeleimet, mert úgy éreztem, hogy nem egy állandó monoton körforgás része vagyok csak, hanem élek. Nekem is fura volt, hogy most tényleg azért érzem így, mert egy random albumot végig hallgattam, de miután egy hétig folyamatosan csak ezt a lemezt voltam képes befogadni, rájötttem, hogy ez nem csak egy random korong, hanem ez az az album, ami átsegített egy nehéz kezdeti időszakon, és az az egy hét után, már kezdetem jól érezni magam az új sulimban, és ahogy ez megtörtént, a jegyeim is jobbak lettek, szóval kösz ezekért.

Amúgy a buszon nem csak az ideges részek jöttek át nagyon, hanem a szomorú dallal, a Enough, Enough Now-al is. Annyira, hogy megkönnyeztem a dalt, ami az első, és szerintem egyetlen publikus síráshoz közeli állapotom volt, de az volt a legjobb benne, hogy leghátul ültem egyedül, szóval ez megtudott maradni intim pillanatnak.

Glass Houses*
Exit Wounds*
The Worst In Me*
F E R A L*
Enough, Enough Now**
Malice**
Hedonist*
Broken Youth*
Crawl*
The Letdown*
Reprise (The Sound of the End)*
The Fountain

9. Dzsúdló - Fotofóbia

Dzsúdló a magyar trap/pop mára már egy megkerülhetetlen személye. Én amikor megismertem őt, még nem volt az, ugyanis 2019-ben, amikor kijött a leghíresebb száma, a Lej nekem viszonylag hamar bedobta a YouTube. Akkor még nem, hogy 24 millió megtekintés nem volt rajta, hanem még egymillió se, "csak" kb. olyan 100 ezer. 2019.ben meghallgattam, rámondtam, hogy szar, aztán hallgattam tovább AWS-t.

De aztán bekerültem egy olyan társaságba, akik ezt a szar, proli, kreatívtalan rap zenét hallgatták, mint KKevin meg T. Danny, és nekem ezeket a szarokat kellett hallgatnom hétvégente több órát. Ekkor döntöttem el, hogy megkeresem a jó magyar trap zenét. Hosszú keresési folymatom közepette jutottam vissza a Lej-hez, és akkor értettem meg, hogy ez miért k**va jó. Hogy milyen, ha a rap zene szövege szól is valamiről, és nem csak nőkről, pénzről, és autókról. Sokszor írták már neki kommentben, hogy ha 100 évvel ezelőtt születik, akkor ő lett volna Ady, ezt én nem nagyon értettem, de az UNOM és az új albuma meggyőzött erről, szóval, ha valaki megkérdőjelezné, hogy tényleg jók-e a szövegek, az bízzon bennem, mert azok. Neki azt szeretném megköszönni, hogy megmutatta a trapnek a jó oldalát, és megismertette velem Krúbit és Beton. Hofit is, akik szintén kiváló rapperek.

Nyugi*
Gyere be*
Minden*
Hiszti**
21*
Lej*
Hajnal*
Reggel*
Sprint**
Spanom*

8. System Of A Down - Mezmerize (2005)

A legendás örmény nu metal zenekartól biztos voltam, hogy fel kell raknom egy albumukat erre a listára, hiszen nagyon szeretem a zenéjüket. Amikor elkezdtem újra hallgatni a lemezeiket, úgy gondoltam, hogy nehéz dolgom lesz, hogy melyik is kerül fel ide. Miután végeztem velük, hatalmas meglepődésemre se a bemutatkozó System of a Down, se a Toxicity nem tudott fel érni a Mezmerize-hoz.

Eddig is tudtam, hogy olyan rohadt nagy slágerek vannak az albumon mint például a B.Y.O.B. vagy a Question!, de azt nem, hogy nem ez a kettő a legjobb a lemezen, hanem vannak olyan "eldugott" gyöngyszemek is rajta, mint a Violent Pornography. Lehet, hogy ez is megosztó vélemény, de már kiderülhetett, hogy én nem a Toxicity-t tartom a legjobb SOAD albumnak, hanem ezt, és ez azért van, mert ezen az összes dalt tudom élvezni, és a Toxicity-n pedig vannak olyan dalok amik egyáltalán nem fognak meg. Így gondolhat bármi bármit, de nekem ez a kedvenc albumom a zenekartól.

Amúgy ezzel az albummal is van buszos történetem, mert amikor lekéstem egyszer a buszomat, ezt hallgattam közben, és hát nem csak a következő busz várása közben pörgettem le, hanem utánna még a buszon is, és ameddig vártam a harmadik buszt, ami már tényleg kivitt a mocskos Tatabányáról, addig ezt hallgattam, és így olyan hamar elment az idő, hogy úgy tűnt, hogy nem négy órakkor értem haza, hanem még a szokásosnál is korábban, annyira felpörgetett a lemez, hogy azon a napon nem is aludtam semmit. Szerencsére péntek volt.

Soldier Side - Intro
B. Y. O. B.*
Revenga*
Cigaro*
Radio/Video**
This Cocaine Makes Me Feel Like I'm on This Song*
Violent Pornography**
Question!**
Sad Statue
Old School Hollywood*
Lost in Hollywood**

7. Elefánt - EL (2019)

Az Elefánt egy alternatív zenekar, szóval ez a második, és egyben utolsó alter lemez a listán. Egy kicsit soknak éreztem az elején, hogy 4 olyan album is lesz a listán, ami nem metal, de ezek is én vagyok. Mert volt olyan nyaram, amit végig azzal töltöttem, hogy újvonalas pop punkot hallgattam, innen jött MGK, volt egy olyan nyaram, ahol a jó magyar trapet kerestem, innen jött Dzsúdló, és volt egy olyan félévem, ahol én is piros hajú alter lány voltam (csak egy szőke metalos fiú testébe zárva), és innen jött a Felső Tízezer és az Elefánt.

Az Elefánt számomra a tökéletes alter zene. A szövegek néhol komolyak (Sokáig vártalak), de tudna tökre könnyedek és viccesek is lenni (Nem számít), de sose rossz szövegek, csak a hangulatuk változik. Ugyanígy van a zenével is. Van olyan amikor rockosabb mint pl. az Ég veled, néhol elektronikusabb, ilyen az Ikarosz, vagy a 444888, de van itt sanzonosabb nóta is a Kösz személyében. Szendrődi Csabiék zenéje nagyon érzelem dús, több féle érzelmet át ad az album, és szinte állandóan váltakozik a hangulat, egyszer-kétszer még dalon belül is megtörténik ez. A korong igazából egy érzelmi hullámvasút, és én pont ezért szeretem, hiszen bármikor meg tudok róla hallgatni egy-egy dalt. Ha szomorkodnék, megtudom hallgatni a Sokáig vártalak-ot vagy az Óra-t, ha valami vidám, semmit mondó dalra vágyok ott a Nem számít, és ha csak kiakarom kapcsolni az agyam, akár táncikálni a sötét szobám közepette, beteszem a Csukódj be-t vagy a Kösz-t.

Szóval köszönöm Elefánt zenekar, hogy segítetek a rossz napokon, hol így hol úgy.

444888*
Kösz*
Ég veled**
Ikarosz*
Nincs harag*
Sokáig vártalak*
Csukódj be*
Micsoda**
Nem számit*
Óra**

6. Lorna Shore - ...And I Return to Nothingness (ep, 2021)

Igaz, hogy ez nem album, de a new jersey-i deathcore zenekartól nem tudtam mást választani. Én ezzel a három dallal szerettem meg az extrém zenét, nem csak magát a deathcore-t. Will Ramos vokáljai egészen elképesztőek az egész ep, nem csak a To The Hellfire-ben való röfögése.

Nem tudom, hogy amit csinált a Lorna Shore a deathcore-al, de ezt az ep-t szerintem mindenki elismeri, és ez jól is van így. Le lehet nálam cserélni ezt a kislemezt, főleg, ha változtatnak valamit, például behozzák a tiszta éneket, mert Will azokban is rohadt jó, szóval izgalmas volt és lesz a Lorna zenéje, és remélem, hogy nem arról kell majd írnom, hogy unalmas lett az egyik kedvenc zenekarom. Nekik azt köszönném meg, hogy megmutatták és megszeretették velem a deathcore-t és az extrém zenét.

To The Hellfire**
Of the Abyss**
...And I Return to Nothingness**

5. Architects - For Those That Wish to Exist (2021)

Az angol zenekar a metalcore egyik legendái. Régebbi albumaikkal olyan egyveleget hoztak létre a djent durvasága és komplexitása és a metalcore egyszerű dallamossága között, hogy azt szerintem mindenki csodálta. Mellesleg ők terjesztették el a BLEGH-et, ami mára már egy ikonikus stílus eleme lett a core-zenéknek (a grindcore-t nem bele számítva, tehát csak a metalcore, hardcore, deathcore és talán modern metal-ra értettem ezt). Sokat gondolkoztam azon, hogy a FTTWTE vagy a Daybreaker kerüljön fel a listára, sőt eredetileg mind a kettő rajta volt, mert a TEKKNO helyén a Daybreaker állt. Végül egy nagyon egyszerű ok miatt került fel ez a korong, ami az, hogy ezzel ismertem a bandát.

Fura, hogy attól a zenekartól, akiket még én is metalcore legendáknak hívtam, pont azt a kiadványt raktam fel ide, amelyik már nem metalcore. Szerintem már mindenki tudja történetüket, de ugye a bandát egy ikerpár alapította, Tom Searle gitáros és Dan Searle dobos. Tom csinált szinte mindent. Zenét és szöveget írt, és ha jól tudom még producált is. De 2016-ban meghalt, és így a zenekar nem csak a zenéjük íróját vesztette el, hanem ugye egy testvért, és legjobb barátot is. Ezek után csoda, hogy még volt erejük új gitárost keresni, zenét írni és koncertezni.

Mivel nem akarták ugyan azt csinálni, mint Tom-al, így váltottak egy kicsit lágyabb irányba, és ennek a következménye lett a For Those That Wish to Exist. Én nagyon szeretem ezt az albumot, és a történetet is ami mögötte van. Kicsit hosszú, de legalább vannak rajta akkora slágerek, amik elfeledtetik a filler dalokat.

Ezzel az albummal nincsen buszos történtem, de karanténos van. Ugyanis a 2021-es karanténban én három dolgot csináltam legfőképp. A Forza videójáték szériával játszottam, közben hagymás tejfölös chipset ettem, és ezt a korongot hallgattam szarrá. Így bármikor amikor hagymás tejfölös chipset eszek kedvem támad Forzázni, és Architects-et hallgatni, Ha az autós játékkal játszok, hallgatnom kell közben ezt az albumot, és megkívánom a hagymás tejfölös chipset. Ennek az albumnak azt a nem túl jó három hónapot köszönném meg, amit felejthetetlenné tett.

Do You Dream of Armageddon?
Black Lungs*
Giving Blood*
Discourse Is Dead*
Dead Butterflies**
An Ordinary Extinction*
Impermanence (feat. Winston McCall)**
Flight Without Feathers
Little Wonder (feat. Mike Kerr)*
Animals**
Libertine
Goliath (feat. Simon Neil)*
Demi God
Meteor**
Dying is Absolutely Safe**

4. Motionless In White - Creatures (2010)

Mostantól jönnek a kiszámítható helyezések, ugyanis aki egy kicsit is követi a blogot, tudhatja, hogy kik a kedvenc zenekaraim. A MIW az egyik közölük, bár elég toxikus a kapcsolatom velük. Ugyanis az új albumukat még akkor is szidom, amikor senki se kérdezi, de a régebbi cuccaikat pedig végtelenül imádom. Az Infamous és a Reincarnate is ikonikusak, de a Creatures-t többet hallgattam buszon, így több mindent kihallok belőle, mint a többiből.

A zenekar világában mindig is volt egy elég nagy goth hatás, de ez itt még fullra volt járatva. Olyan dalok mint a We Only Came Out at Night, a Scissorhands vagy az Abigail goth metalcore slágerek. Ami amúgy szerintem nem is létezik, és ezért lehetett akkora durranás a MIW, amellett, hogy tényleg jó volt.

Számomra tényleg elképesztő, hogy egy zenekar legelső albuma legyen a legjobb kiadványa is, de eddig ez a pennsylvania-i zenekar esetében így volt. Remélem a következő albumuk már jobb lesz, és nem a 2022-es koronghoz fog hasonlítani, mert akkor úgy érzem elfelejthetem a reményét annak, hogy ők még ki fognak adni egy Creatures szintű albumot, de addig is én izgatottan fogok várni rá. Ezért nem is akarok semmit megköszönni, csak azt szeretném kérni, hogy ne engedjétek azt, hogy Chris és két külső producer megírja az egész albumot, hanem a zenekar többi tagja is vegyen részt az anyag megírásában!

Immaculate Misconception**
We Only Came Out at Night*
London in Terror*
Abigail*
Creatures*
Cobwebs*
.Com Pt. II*
Count Choculitis*
City Lights**
Puppets (The First Snow)**
Undead Ahead*
Scissorhands (The Last Snow)**

3. Bring Me The Horizon - That's The Spirit/ Sempiternal (2015/2013)

A másik angol metalcore legenda, a Bring Me The Horizon-t eddig is szerettem, de idén nőték ki magukat az egyik kedvenc zenekarommá. Az idei évig az albumaik közül csak a Sempiternal emelkedett ki, haragos hangulata miatt, amit én ideges ifjúkét nagyon át tudtam érezni, ugyanis én is mindenre dühös voltam, de legfőképp az egyház kapzsiságára, és a keresztények kétszínűségére. És a Sempiternal-os Oliver Sykes is erre húzta fel a lemez tematikáját. Emellett meg nyilván olyan dalokat írtak, amik megváltoztatták a teljes metalcore szcéna felfogását.

Az esernyős album ennek szinte a teljes fordítottja. Csak néhol ideges, inkább a mentális betegségekről szól, mint a depresszió és sok efféle "csodás" dolog. Nem azért tudtam ezekkel a strófákkal jobban kapcsolódni, mert nekem is lennének, depressziós egyértelműen nem vagyok, a többinek meg nem tudom a tüneteit, de nem érzem magam mentálisan betegnek. De az idén kezdtek el érdekelni az angol nyelvű szövegek, és idén kezdtem el úgy rendesen érteni is őket. Ezekben pedig Oliver Sykes Egyértelműen kiemelkedő, és a zenéről szinte már beszélnem se kell, mert az a BMTH esetében mindig rohadt jó.

Ez a két lemez tudom, hogy nem csak ideges tinédzser korom meghatározó zenéje lesz, hanem az egész életemé. Még csak 15 vagyok, de már tervezgetem, hogy mi lesz az első tetoválásom. Vagy hát nem, mert az első az egy lábnyom lesz, mert a lista végén megtudjátok miért, de az, hogy másodiknak a Sempiternal borítója kerüljön fel rám, vagy az esernyő, akár a BMTH logója még nem döntöttem el. A Bring Me The Horizon-nak azt szeretném megköszönni, hogy léteznek, és album megjelenésről album megjelenésre meg változtatják a metalcoret egy olyan irányba, ami nem mindig jó, de legalább tudok írni a sok BMTH kópiáról.

Sempiternal:

Can You Feel My Heart**
The House of Wolves**
Empire (Let Them Sing)**
Sleepwalking**
Go to Hell, for Heaven's Sake**
Shadow Moses**
And The Snakes Start to Sing**
Seen It All Before**
Antivist**
Crooked Young**
Hospital for Souls**

That's The Spirit:

Doomed**
Happy Song**
Throne**
True Friends**
Follow You**
What You Need**
Avalanche**
Run**
Drown**
Blasphemy**
Oh No**

Dayseeker - Dark Sun (2022)

A california-i modern metal/post-hardcore zenekar felbukkanása a listán szerintem a meglepőbb, még számomra is. Ugyanis az ötletelős füzetemben a Sempiternal-t írtam a második helyre, és a That's The Spirit pedig ugyanúgy harmadik lett volna, és ez így szerepel abban a Word dokumentumban, ahová a teljes kész listát írtam be, de számomra számomra ez az év volt a változások éve. Új iskolába mentem, elköltöztem, lecserélődött a teljes baráti társaságomat az apukámra és egy kutyára, finoman szólva is összejöttek a dolgok. Így úgy éreztem, illeni fog az évemhez, hogy az utolsó pillanatban megváltoztatok egy addig biztosnak tűnt dolgot.

A Dark Sun-ról még asszem májusban írtam nem túl pozitív dolgokat, de azóta sikerült szarrá hallgatni ezt a lemezt, és történeteket gyűjtöttünk közösen, és igazából eddigi rövid életem legszarabb félévének lett ez a háttérzenéje. Sikerült túl élnem vele Zánkát, ahová azzal az osztállyal mentem, akiket 8 év alatt teljesen sikerült megutálnom, és egy legénybúcsún elaltattam ezzel a lemezzel két embert is. Emellett beleszerettem Rory Rodríguez hangjába és dallamvezetésébe. Konkrétan utánozhatatlan amit csinál egyes dalokban, és az a baj, hogy egy páran megpróbálják utánozni őt, de egyszerűen tényleg nem lehet.

Mint már írtam, a Dayseeker egy alapvetően modern metal vagy post-hardcore zenekar, de ezt az albumot szinti pop rock-nak nevezném. Nagyon kevés metal elem van a kiadványon, szinte csak az elején van egy-két breakdown és ennyi, de nem is kell több. Rory éneke és szövegei elfeledtetik velem, hogy ez amúgy egy metal zenekar. A vokalista baromi érzelemdús éneke mellé még ezek a szívbe markoló strófák teljesen kiürítik a lelkem a lemez kevesebb mint negyven perces futam ideje végére, mert Rory szívét lelkét kiénekli a korongon. Minden egyes alaklommal annyira szarul érzem magam, hogy ez az arany ember ilyen dolgokon megy keresztül, hogy az leírhatatlan. A Dayseeker-nek szeretném megköszönni, hogy átsegítettek ezen a féléven, és, hogy megszeretették velem a szinti pop-ot.

Dreamstate**
Neon Grave**
Without Me*
Homesick**
Midnight Eternal*
Dark Sun**
Quicksand (feat. Spencer Stewart)*
Paper Heart*
Crying While You Dancing**
Parallel*
Afterglow (Hazel's Song)**

1. AWS diszkográfia (2006-)

Amit a magyar modern metal királyai adtak nekem, azt szinte szavakba foglalhatatlan. 2018-ban amikor sokakkal egyetemben megismertem őket, egyből a kedvenc zenekaromnak neveztem a budakeszi-i ötösfogatot, pedig csak a Viszlát Nyár című dalukat hallottam tőlük. Még abban az évben begyűjtöttem kettő CD-t tőlük, majd 2019-ben további hármat, és egyet alá is sikerült íratnom a srácokkal, a soproni koncertjükön. 2020-ban lett meg az összes kiadványuk fizikális hordozón, de ebben az évben kezdtem el másokat is hallgatni, és őket már kevésbé. 2021 egyből egy borzalmas hírrel kezdődött, ugyanis az addigi példaképem (még mindig az), a zenekar énekese Siklósi Örs meghalt. Ezt a tényt még a mai napig alig tudom felfogni, de kénytelen vagyok, hisz már én is unom, hogy két éve minden héten elsírom magam emiatt, de segített a feldolgozásban, a 2022-es székesfehérvári emlékkoncert, ugyanis ott együtt voltam pár száz emberrel, akik szintén nem tudták, hogy jól érezzék magukat, vagy bőgjék el magukat, és ezért egy kicsit mind a kettőt csinálták. Idén 2023-ban kiadták az első dalaikat az új énekesükkel Stefán Tomival, és rohadt jók voltak, de ami még jobb, hogy végre eljöttek Tatabányára, pont akkor amikor már nem ott lakok, de azon nyilván kötelező volt ott lennem, és a koncert közben vettem észre, hogy eddig még nem hasonlítgattam össze a két vokalistát és csak élvezem a koncertet. Szóval majdnem napra pontosan egy hete úgy tűnik véglég elengedtem életem egyik legnagyobb traumáját, és tudok úgy AWS-t hallgatni, hogy nem Örsre gondolok végig.

A zenekarnak szeretném megköszönni, hogy anno elkezdtek zenélni, meg, hogy úgy egyáltalán léteznek. Örsnek szeretnék megköszönni mindent amit csinált, hogy a példaképemmé vált, hogy olyan szövegeket írt, amikben még a mai napig tudok felfedezni új dolgokat, pedig tudom kívülről az összeset, a Fata Morgana dalait kivéve, és hogy inspirálta az első tetoválásom, hiszen azért egy lábnyom lesz, mert Örs mindig mezítláb lépett fel, és ezt az ikonikus szokását fogja jelképezni a lábnyom. Somának pedig azt, hogy zenél, és miatta én is elkezdtem basszusgitározni, mert hiába csak fél éve van meg, de már most életem legjobb döntése volt megvenni a basszusgitárom. Szóval röviden, de tömören köszönöm, hogy vagytok!