A legendás amerikai punk zenekarnak idén kettő fontos albuma évfordulós lesz, név szerint a Dookie, ami február elsején lesz 30 éves és az American Idiot, ami szeptember 21-én lesz 20 éves. Emellett még egy új albumot is kihoztak január 19-én. Ennek a három albumnak nem akarok külön cikkeket (pedig megérdemelnék), de egy hosszú cikk keretein belül mind a háromról írok. Kezdjünk is bele!
Dookie (1994, Reprise Records)
A Green Day első nagy kiadós albuma, szerintem a tökéletes megfogalmazása a lázadó punknak. Vagy legalábbis, ha én akarnék lázadni ilyen zenét hallgatnék. Pedig nincs benne annyira sok politizálós szöveg mint a későbbiekben, inkább Billie Joe a saját dolgairól írt, azon belül is a mentálishogylététről. Mégis van az egész mögött egy olyan buzdító hatás, ami miatt lázadó érzetet ad át nekem. Lehet ezzel csak én vagyok így, de végülis az én véleményemről szól ez az írás.
Zenei téren punknak nevezném, de az amerikai fajtából. A kaliforniai-ba tenném, mert azért elég dallamos. A zenében számomra egyértelműen Mike Dirnt basszus játéka tetszik a legjobban, és basszusgitározni tanuló lévén eléggé inspirál is a zenekar egyetlen érettségivel rendelkező tagjának játéka. A Welcome to Paradise-ban lévő bőgős kiállás az egyik kedvenc pillanatom az egész lemezen.
A leghíresebb dal, mondanom se kell, hogy a Basket Case, a zenekar szerintem legismertebb dala is ez, de ebben nem vagyok annyira biztos. A kedvencemnek talán a Welcome to Paradise-t mondanám, de a Having a Blast, a Pulling Teeth és a Burnout is nagyon jó.
American Idiot (2004, Reprise Records)
10 évvel a Dookie után jött a Green Day második nagy dobása, amivel másodjára is berobbantak, de az American Idiot egy jóval összetettebb, de mégis mainstreamebb lett.
Azért lett összetettebb mivel ez egy concept album. Egy alsó közép osztálybeli "antihős" történetét meséli el, igazából a Jesus of Suburbia sztoriját viszi tovább, és néha belefon olyan fontos társadalmi történéseket, mint 9/11 és az Iraki Háború.
Mainstreamebb pedig úgy lett, hogy már jó a hangzás, és összeségében letisztultabbak a dalok, sőt még ballada is van a lemezen. Én nagyon szeretem ezt a korongot, imádom, hogy szinte az összes dalt felismerem, mert annyira ikonikusak, igaz a címüket nem tudom, de a gitár dallamot azt eltudom dúdolni.
A leghíresebb dal cím az American Idiot, a Boulevard of Broken Dreams , a Wake Me Up When September Ends és a Jesus of Suburbia négyes közül kerül ki, és ha tippelnem kéne, akkor a Boulevard of Broken Dreams-t mondanám. Kedvenc dalaim pedig a Holiday és a St. Jimmy.
Saviors (2024, Reprise Records)
Végül 2024-ben elérkeztünk a Saviors-hoz. A zenekar 2010 óta finoman szólva romokban van, de ez a lemez úgy tűnik újra felépítette őket, és kihúzta a triót a gödörből. Nyilván, nem lett a legjobb albumuk, de az utóbbi idők legkiemelkedőbb lemeze a kaliforniai punk csapattól.
A korong eleje nagyon erős, hiszen oda tették klipes dalokat. A szinglik közül nekem a Bobby Sox és a Dilemma nagyon tetszik, ez köszönhető annak, hogy Armstrong úr itt csinált egyedül olyat, amit eddig nem, mert már-már ordításokba hajló rekesztések vannak ezekben a nótákban, és nagyon jól színezik a lemez zenei világát. A nem klipes dalok között is vannak egész jók, de pozitív hangvételben onnan leginkább a Coma City-t tudnám kiemelni. Szerintem ez a dal is fog kapni egy klipet a későbbiekben, de ha nem, akkor sincs semmi baj, de szerintem megérdemelné.
De vannak rosszabbul sikerült számok is. Ilyen például a Corvette Summer. Ez se egy rossz dal, csak már nagyon elcsépelt. A Corvette Summer ezzel a kolompos dob témával és a rockos riffjével full 90-es évek nekem, és amikor Billie Joe elénekelte azt a részt, amiben benne van a rock 'n roll szó én ott kikapcsoltam a lemezt, betettem valami belezős death metalt, hogy lenyugodjak és csak utánna megtisztult lélekkel folytattam tovább az album hallgatását.
Szövegek terén is ingadozó a teljesítmény. Vannak egész jó társadalmi utalások, meg a Suzie Chapstick első két sora is tetszik, de a One Eyed Bastard refrénjében ez a bada bing bada bing bada boom annyira cringe számomra, hogy azt szavakba nem tudom önteni, és a legrosszabb az egészben, hogy egy egész jó dalt rontottak el ezzel számomra.
A leghíresebb dal az albumról a Dilemma és nekem is az a kedvencem, de még nekem tetszett a Father to Son és a Suzie Chapstick is. Nektek melyik dalok tetszettek az albumról, vagy épp melyikek nem írjátok le valahova, és tetszett nektek ez a formátum, hogy több albumról írok egy hosszabb cikk keretein belül, vagy maradjak inkább a megszokottnál?
